VARGA DÉNES ÉS VARGA DÁNIEL
VARGA DÉNES ÉS VARGA DÁNIEL
Friss hírek

 Varga Dániel és Varga Dénes a kormányszóvivői tájékoztatón
Újra jószolgálati feladatot vállalt Varga Dániel és Varga Dénes, a válogatott és a Vasas olimpiai bajnok játékosa. Ezúttal a "Szűréssel az életért" program népszerűsítőiként vettek részt a kormányszóvivői tájékoztatón. Átadtak az egészségügyi miniszternek és a kormányszóvivőnek egy-egy labdát, amelyet a Vasas játékosai írtak alá, s amely ajándékként kerül majd egy-egy, a szűrőprogramon részt vevő szerencséshez..
 

- | | -

Benedek Tibor: "Óriási reformra volna szükség a sportágban!" 
A magyar vízilabdázás kiemelkedő alakját abból az apropóból kérdeztük, hogy a Pro Recco szombati Euroliga-meccsén négy góllal járult hozzá a Dubrovnik legyőzéséhez, csapata csoportelsőségéhez. Aztán a beszélgetés túlterjedt az aktualitás keretein, Tibor elmondta véleményét az új Interligáról, a sportágat jellemző válságtünetekről, a vízilabda felemelkedéséhez szerinte szükséges teendőkről.

- | | -

Kupadöntőben a Szeged!
Fegyelmezett, összeszedett, okos játékkal háromgólos győzelmet aratott a Szeged a LEN Kupa elődöntőjében, ezzel kiverte a két évvel ezelőtti győztest és döntőt játszik a görög Panioniosszal! A Vasas tét nélküli meccsen nagy nehezen győzte le otthon az Egert. Az Euroligában a "magyar vonatkozású" küldöldi csapatok közül a Pro Recco csoportelső lett, miután Benedek vezérletével egy góllal legyőzte a Jug Dubrovnikot. A Budva kiesett, Gór Nagy Miklós hiába lőtt egy gólt a Mladost ellen, a döntetlen a Zágráb továbbjutását jelentette. Simán ért be a negyeddöntőt jelentő második helyre a Kotor.

- | | -

Varga Dániel - ingben, nyakkendőben
Varga Dániel dolgozik. És most nem az évi 2190 kilométer úszásra, 18320 kapura lövésre, 916 edzésre gondolunk, bár az sem csak szórakozás, hanem komoly munka is. Dani a főiskolai tanulmányokhoz szükséges gyakorlatot "valódi" munkahelyeken szerzi meg. Tapasztalatairól érdeklődtünk.

 - | | -

 
Menü
 
Magyar vízilabda
 
Külföldi bajnokságok
 
Nemzetközi válogatott versenyek
 
Érdekességek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2026. Április
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
<<   >>
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Milyen az oldal?
Milyen az oldal?

Nagyon jó!
Van még mit javítani!
Nem tetszik!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Látogatók száma
Indulás: 2007-06-21
 
időjárás
Magyarország időjárása
A részletekért klikk a képre.
 
Video
 
Hírek
Hírek : Pénteken kezdődik a Final Four!

Pénteken kezdődik a Final Four!

vlv.hu  2007.06.22. 09:56

Meglehetősen óvatosan nyilatkoztak a Pro Recco magyar sztárjai a Milánóban, pénteken kezdődő Final Four előtt. Bár a Recco viszonylag simán nyerte meg a bajnokságot, s az olasz földön, házigazdaként sorra kerülő Final Four elődöntőjében a papíron leggyengébb csapat az Olympiakosz vár rá, Kásáék kicsit tartanak a hétvégétől.

Kásás Tamás:

 

Elég nagy zsákbamacska ez a dolog, mert két egyenes kieséses meccsen múlik minden, javítási lehetőség nincs. Ráadásul nem is tudom, mikor játszott legutóbb például az Olympiakosszal a Reco. Videó segítségével próbáljuk őket kielemezni. Van egy olyan érzésem, hogy nehéz meccs lesz. Próbáljuk elfelejteni a bajnoki győzelmet, hogy teljes egészében ide koncentráljon mindenki.

 

Madaras Norbert:

 

Az év utolsó két meccse következik, jó lenne úgy befejezni a szezont, hogy megcsináljuk ezt is. Annál is inkább, mert ugye tavaly nem sikerült, a döntőben buktunk el Dubrovnikban. Mindent megteszünk, hogy most sikerüljön, de nagyon nehéz lesz. Még nem is szeretnék arra gondolni, hogy a döntő, először az elődöntőn kell túljutni, amelyben bármi lehet. Mindenki azt mondja, hogy az Olympiakosz a leggyengébb, de ez éppen olyan, mint amikor egy VB-n a négybe jut valaki. Papíron a spanyolok is gyengébben voltak nálunk Melbourne-ben, aztán épphogy, hosszabbításban jutottunk túl rajtuk, a szerbeknek még ez sem sikerült.

 

A görögöknél van egy szerb válogatott, több horvát, jól összerakott csapat és hát régebben talán kevesebb jó játékos volt, de én azt mondom, most van legalább 9. Tapasztaltak és elég jók. Mindezt nem azért mondom, mintha jobbnak tartanám őket a Reccónál, de egyáltalán nem szabad úgy nekimenni az elődöntőnek, hogy sima meccs lesz. Egyébként érdekességként elmondom, hogy mielőtt Milánóba utaztunk, a Partizan Belgraddal kétkapuztunk két napig Reccóban.

 

A milánói Final Four programja:

 

Június 22., péntek

18.30: Olympiakosz Pireusz-Pro Recco (első elődöntő)

20.00: Partizan Belgrad-Jug Dubrovnik (második elődöntő)

 

Június 23., szombat

19.00: bronzmérkőzés

20:30: döntő

 

A találkozókat a Sport1 televízió élőben közvetíti, s a vlv.hu is helyszíni tudósítóval lesz jelen.

 

x

 

Az idei Euroliga Final Fourba négy olyan csapat jutott be, amely - nem sokkal a milánói torna előtt - megnyerte hazája bajnokságát.

 

Jug Dubrovnik (horvát)

 

A horvát bajnokságban először az alapszakaszt nyerték nagy magabiztossággal, majd az 1-4. helyezett között játszott középszakaszban is toronymagasan végeztek az élen. Az alapszakaszban a Mladost ellen szenvedték vereséget Zágrábban, míg a középszakaszban otthon döntetleneztek a Sibenikkel, amúgy a többi, összesen 18 mérkőzést megnyerték. Az elődöntőben 2:0-ás összesítéssel bizonyultak jobbnak a Sibeniknél (otthon 14:9, idegenben 16:7). A döntő azonban nagy csatát hozott. Már az első mérkőzésen majdnem elveszítették a pályaelőnyt, csak büntetőkkel győzték le a Mladostot. A második, zágrábi illetve ezután a harmadik, dubrovniki találkozót is elveszítették. De a negyedik összecsapáson Zágrábban aratott magabiztos győzelmükkel kiharcolták a mindent eldöntő utolsó mérkőzést, amelyen 11:8 arányban győztek.

 

A döntő eredményei:

Jug-Mladost 13:11 (3:1, 1:4, 3:2, 2:2/4:2) - büntetőkkel

Mladost-Jug 9:7 (2:2, 2:1, 3:2, 2:2)

Jug-Mladost 10:12 (2:1, 1:4, 5:3, 2:4)

Mladost-Jug 3:8 (1:1, 1:3, 1:2, 0:2)

Jug-Mladost 11:8 (1:2, 3:3, 5:1, 2:2)

 

Olympiakosz Pireusz (görög)

 

A görög bajnokság alapszakaszát 100 százalékos teljesítménnyel nyerték. A rájátszás során az első fordulóban kiemeltek voltak, az elődöntőt az alapszakaszban 5.helyen végzett Hiosz csapata ellen játszották, s 2:0-s összesítéssel jutottak a döntőbe (otthon 8:7, idegenben 16:6). A döntőben a másik pireuszi csapat az Ethnikosz volt az ellenfelük. Az első mérkőzést hazai pályán 7:6 arányban megnyerték. A második, idegenbeli találkozón majdnem elvették a pályaelőnyt, végülis csak hosszabbítás során maradtak alul. A harmadik összecsapást magabiztosan nyerték 2 góllal úgy, hogy az utolsó negyedet 5:0 arányban elveszítették. S a negyedik mérkőzésen sikerült a végső győzelem, így 3:1-es összesítéssel nyerték a döntőt. Rendes játékidőben nem vesztettek mérkőzést a görög bajnokságban.

 

A döntő eredményei:

Olympiakosz-Ethnikosz 7:6 (2:3, 2:2, 2:1, 1:0)

Ethnikosz-Olympiakosz 13:11 (2:2, 3:3, 3:2, 2:3/2:1, 1:0) - hosszabbítás után

Olympiakosz-Ethnikosz 11:9 (3:2, 4:1, 4:1, 0:5)

Ethnikosz-Olympiakosz 7:8 (1:2, 1:2, 1:1, 4:3)

 

Partizan Belgrád (szerb)

 

Idén nagyon rövidre sikeredett a szerb bajnokság. Ennek az volt az oka, hogy sokáig nyúlt ősszel a szerb kupa, amelyet megnyert a Partizan. A bajnokság csak a melbourne-i világbajnokság után kezdődött el, 6 csapat részvételével. A csapatok oda-visszavágós alapon játszottak egymással, így összesen 10 forduló után már bajnokot is avattak. Az első önálló szerb bajnokságban nem rendeztek rájátszást. A Partizan magabiztosan, mind a 10 találkozóját megnyerve lett bajnok. A második Crvena ellen 10:5, és 17:7 arányú győzelmeket arattak.

 

Az összes eredmény ellenfelek szerint:

Partizan-Crvena 10:5, 17:7

Partizan-VK Belgrád 18:2, 15:4

Partizan-Nis 19:4, 20:2

Partizan-Vojvodina 12:5, 12:3

Partizan-Student 24:4,18:6

 

Pro Recco (olasz)

 

A Recco az olasz bajnokság rájátszását a második helyen kezdte, úgy, hogy az első Posillipóval egyszer sem találkozott. Ugyanis az első szakaszban két nyolcas csoportban játszottak a csapatok, míg a második szakaszban szintén, de az egyik csoport páros helyén végzők a másik csoport páratlan helyén végzőivel. Így végül is hiába nyerte meg a Recco mind az 1. mind a 2. szakaszban a csoportját, a végén a másik csoportban a Posillipo több pontot szerzett. A rájátszás első körében kiemelt Recco így az elődöntőben a Bresciával találkozott, amelyet 2:0-ás összesítéssel győzött le (otthon 14:7, idegenben 13:11). A döntőben következett a Posillipo. Az első találkozón magabiztosan győzött idegenben a Recco, azonban a másodikat otthon elvesztette hosszabbítás után, ötméteresekkel. A harmadik, nápolyi összecsapáson ismét sikerült a győzelem, majd a negyedik, otthoni mérkőzés után már a bajnoki címet ünnepelték.

 

A döntők eredményei:

Posillipo-Pro Recco 13:17 (2:3, 3:4, 4:5, 4:5)

Pro Recco-Posillipo 11:12 (1:2, 3:2, 3:1, 0:2/0:0, 0:0, 4:5) - ötméteresekkel

Posillipo-Pro Recco 10:12 (3:3, 3:4, 1:2, 3:3)

Pro Recco-Posillipo 10:4 (3:0, 1:2, 4:1, 2:1)

 

 
Névap

 
A pontos idő:
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Szerinted ki volt a legjobban játszó játékos a magyar bajnokság döntőjében

Varga Dénes
Varga Dániel
A Varga-testvérek együtt.
Kiss Gergely
Benedek Tibor
Molnár Tamás
Nagy Viktor
Steinmetz Ádám
Steinmetz Barnabás
Szívós Márton
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
G-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros