VARGA DÉNES ÉS VARGA DÁNIEL
VARGA DÉNES ÉS VARGA DÁNIEL
Friss hírek

 Varga Dániel és Varga Dénes a kormányszóvivői tájékoztatón
Újra jószolgálati feladatot vállalt Varga Dániel és Varga Dénes, a válogatott és a Vasas olimpiai bajnok játékosa. Ezúttal a "Szűréssel az életért" program népszerűsítőiként vettek részt a kormányszóvivői tájékoztatón. Átadtak az egészségügyi miniszternek és a kormányszóvivőnek egy-egy labdát, amelyet a Vasas játékosai írtak alá, s amely ajándékként kerül majd egy-egy, a szűrőprogramon részt vevő szerencséshez..
 

- | | -

Benedek Tibor: "Óriási reformra volna szükség a sportágban!" 
A magyar vízilabdázás kiemelkedő alakját abból az apropóból kérdeztük, hogy a Pro Recco szombati Euroliga-meccsén négy góllal járult hozzá a Dubrovnik legyőzéséhez, csapata csoportelsőségéhez. Aztán a beszélgetés túlterjedt az aktualitás keretein, Tibor elmondta véleményét az új Interligáról, a sportágat jellemző válságtünetekről, a vízilabda felemelkedéséhez szerinte szükséges teendőkről.

- | | -

Kupadöntőben a Szeged!
Fegyelmezett, összeszedett, okos játékkal háromgólos győzelmet aratott a Szeged a LEN Kupa elődöntőjében, ezzel kiverte a két évvel ezelőtti győztest és döntőt játszik a görög Panioniosszal! A Vasas tét nélküli meccsen nagy nehezen győzte le otthon az Egert. Az Euroligában a "magyar vonatkozású" küldöldi csapatok közül a Pro Recco csoportelső lett, miután Benedek vezérletével egy góllal legyőzte a Jug Dubrovnikot. A Budva kiesett, Gór Nagy Miklós hiába lőtt egy gólt a Mladost ellen, a döntetlen a Zágráb továbbjutását jelentette. Simán ért be a negyeddöntőt jelentő második helyre a Kotor.

- | | -

Varga Dániel - ingben, nyakkendőben
Varga Dániel dolgozik. És most nem az évi 2190 kilométer úszásra, 18320 kapura lövésre, 916 edzésre gondolunk, bár az sem csak szórakozás, hanem komoly munka is. Dani a főiskolai tanulmányokhoz szükséges gyakorlatot "valódi" munkahelyeken szerzi meg. Tapasztalatairól érdeklődtünk.

 - | | -

 
Menü
 
Magyar vízilabda
 
Külföldi bajnokságok
 
Nemzetközi válogatott versenyek
 
Érdekességek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2025. Április
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
<<   >>
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Milyen az oldal?
Milyen az oldal?

Nagyon jó!
Van még mit javítani!
Nem tetszik!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Látogatók száma
Indulás: 2007-06-21
 
időjárás
Magyarország időjárása
A részletekért klikk a képre.
 
Video
 
Átigazolási körképek
Átigazolási körképek : Férfi OBI-es igazolások (2006/2007)

Férfi OBI-es igazolások (2006/2007)

Golyo  2007.06.23. 10:44

Részleges átigazolási körkép:

Vasas:
Távozók: Németh Zsolt (FTC), Zentai Tamás (FTC), Kállay Márk (FTC), Vindich Ferenc (FTC)
Érkezők: Hosnyánszky Norbert (Szeged), Tóth Márton (Domino), Kincses Attila (KSI). Kovács Róbert (UTE)

Domino:
Távozók: Tóth Márton (Vasas), Szécsi Dávid (PVSK), Szabó Botond (BVSC)
Érkezők: Székely Bulcsú (UTE), Szívós Márton (Pro Recco) 

Eger: /bővített infó: Turay Zoltán/
Távozók: Czigány Károly (PVSK), Seress Tibor (Fremantle Mariners - AUS), Bial Viktor (CN Senlis - FRA), Eged Dániel (Kaposvár), Viczián Gábor (Kaposvár), Szántó Sándor (Egri Vízmű SC)
Érkezők: Märcz Tamás (Chiavari Nuoto), Kovács Cs. Tamás (utánpótlásból), Valics Bence (utánpótlásból) 

Szeged:
Távozók: Nenad Vukanics (Marseille), Hosnyánszky Norbert (Vasas), Szabó Zoltán (UTE), Munkácsy Róbert (Fiorentina), Tóth Iván (abbahagyta), Kádár Kálmán (Mataro), Vincze Zsombor (USA), Nagy Péter (?), Pörnye Tamás (?), Donauer Tamás (?), Fodor Ádám (?) 
Érkezők: Monostori Attila (FTC), Baksa László (FTC), Juhász Zsolt (Szentes), Milan Samardzic (Roma), Plézer János (Szentes), Barna Márton (utánpótlásból), Rácz Viktor (utánpótlásból), Major Levente (utánpótlásból)

UTE:
Távozók: Varga Tamás (Chiavari Nuoto), Regős Áron (Chiavari Nuoto), Gergely Mihály (Franciaország), Székely Bulcsú (Domino), Kovács Róbert (Vasas), Áts Bertalan (OSC), Benczur Márton (FTC), Dávid Zoltán (FTC), Zoufal Norbert (FTC)
Érkezők: Sziklai Tamás (utánpótlásból), Szabó Zoltán (Szeged), Szabó Nándor (Szentes) 

FTC:
Távozók: Szécsi Zoltán (Camogli), Binder Szabolcs (Camogli), Weszelovszky László (Camogli), Monostori Attila (Szeged), Baksa László (Szeged), Létay Krisztián (Sabadell), Katonás Gergely (Salerno), Ferkó Dániel (OSC), Takács II Attila (OSC), Bánhidy András (OSC), Süveges Máté (Szolnok)
Érkezők: Zentai Tamás (Vasas), Kállay Márk (Vasas), Németh Zsolt (Vasas), Vindich Ferenc (Vasas), Haufe Tamás (Cegléd), Kaszper Gábor (BVSC), Benczur Márton (UTE), Dávid Zoltán (UTE), Zoufal Norbert (UTE), Simon Tibor (PVSK)

Szolnok: /bővített infó: Turay Zoltán/
Távozók: Gárdonyi András (PVSK), Pataki Gergő (PVSK), Rydzik Zoltán (PVSK), Babay Árpád (PVSK), Ryan Bell (CNA Barceloneta), David Broome (North Sport - Új-Zéland)
Érkezők: Csányi György (CN Senlis - FRA), Süveges Máté (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC junorból), Kovács Róbert (Neptun), Rácz Viktor (Hódmezővásárhely), Edward Scott (Nagy Britannia)

Szentes:
Távozók: Juhász Zsolt (Szeged), Szabó Nándor (UTE), Plézer János (Szeged), Mátyás Szabolcs (?), Hegedűs István (?)
Érkezők: Acsimov Alexander (Szerbia ?), Baranyi Zoltán (Szentes), Oláh István (utánpótlásból), Szabó Sándor (utánpótlásból), Sipos Viktor (utánpótlásból), Araczki András (utánpótlásból)

PVSK:
Távozók: Kéri Péter (Kanizsa), Horváth Dániel (Colossus), Szeles György (Fiorentina), Srdjan Barba (Spanyolország), Simon Tibor (FTC), Kajdy Gábor (PVSK II), Krizsán Attila (Kaposvár)
Érkezők: Pataki Gergő (Szolnok), Rydzik Zoltán (Szolnok), Babay Árpád (Szolnok), Gárdonyi András (Szolnok), Czigány Károly (Eger), Szécsi Dávid (Domino) 

BVSC: /bővített infó: Imrek/
Távozók: Kaszper Gábor (FTC), Pásztor Mátyás (Szolnok), Csente Dávid (Neptun), Szabó Gábor (?)
Érkezők: Szabó Botond (Domino), Nitsovits Tamás (FTC), Pecz Gábor (KSI), Lázár Zsolt (KSI)

OSC-Kaposvár:
Távozók: nincs adatom
Érkezők: Áts Bertalan (UTE), Ferkó Dániel (FTC), Takács II Attila (FTC), Bánhidy András (FTC)

Neptun:
Távozók: Ludányi Kadosa (Fehérvári Ördögök), Kovács Róbert (Szolnok)
Érkezők: nincs adatom

 
Névap

 
A pontos idő:
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Szerinted ki volt a legjobban játszó játékos a magyar bajnokság döntőjében

Varga Dénes
Varga Dániel
A Varga-testvérek együtt.
Kiss Gergely
Benedek Tibor
Molnár Tamás
Nagy Viktor
Steinmetz Ádám
Steinmetz Barnabás
Szívós Márton
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
G-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros