VARGA DÉNES ÉS VARGA DÁNIEL
VARGA DÉNES ÉS VARGA DÁNIEL
Friss hírek

 Varga Dániel és Varga Dénes a kormányszóvivői tájékoztatón
Újra jószolgálati feladatot vállalt Varga Dániel és Varga Dénes, a válogatott és a Vasas olimpiai bajnok játékosa. Ezúttal a "Szűréssel az életért" program népszerűsítőiként vettek részt a kormányszóvivői tájékoztatón. Átadtak az egészségügyi miniszternek és a kormányszóvivőnek egy-egy labdát, amelyet a Vasas játékosai írtak alá, s amely ajándékként kerül majd egy-egy, a szűrőprogramon részt vevő szerencséshez..
 

- | | -

Benedek Tibor: "Óriási reformra volna szükség a sportágban!" 
A magyar vízilabdázás kiemelkedő alakját abból az apropóból kérdeztük, hogy a Pro Recco szombati Euroliga-meccsén négy góllal járult hozzá a Dubrovnik legyőzéséhez, csapata csoportelsőségéhez. Aztán a beszélgetés túlterjedt az aktualitás keretein, Tibor elmondta véleményét az új Interligáról, a sportágat jellemző válságtünetekről, a vízilabda felemelkedéséhez szerinte szükséges teendőkről.

- | | -

Kupadöntőben a Szeged!
Fegyelmezett, összeszedett, okos játékkal háromgólos győzelmet aratott a Szeged a LEN Kupa elődöntőjében, ezzel kiverte a két évvel ezelőtti győztest és döntőt játszik a görög Panioniosszal! A Vasas tét nélküli meccsen nagy nehezen győzte le otthon az Egert. Az Euroligában a "magyar vonatkozású" küldöldi csapatok közül a Pro Recco csoportelső lett, miután Benedek vezérletével egy góllal legyőzte a Jug Dubrovnikot. A Budva kiesett, Gór Nagy Miklós hiába lőtt egy gólt a Mladost ellen, a döntetlen a Zágráb továbbjutását jelentette. Simán ért be a negyeddöntőt jelentő második helyre a Kotor.

- | | -

Varga Dániel - ingben, nyakkendőben
Varga Dániel dolgozik. És most nem az évi 2190 kilométer úszásra, 18320 kapura lövésre, 916 edzésre gondolunk, bár az sem csak szórakozás, hanem komoly munka is. Dani a főiskolai tanulmányokhoz szükséges gyakorlatot "valódi" munkahelyeken szerzi meg. Tapasztalatairól érdeklődtünk.

 - | | -

 
Menü
 
Magyar vízilabda
 
Külföldi bajnokságok
 
Nemzetközi válogatott versenyek
 
Érdekességek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2025. Április
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
<<   >>
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Milyen az oldal?
Milyen az oldal?

Nagyon jó!
Van még mit javítani!
Nem tetszik!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Látogatók száma
Indulás: 2007-06-21
 
időjárás
Magyarország időjárása
A részletekért klikk a képre.
 
Video
 
Hírek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Olaszországból erősít a TEVA-VasasPlaket

Dumi  2007.06.24. 17:20
Katonás Gergely a Salerno együtteséből érkezik a bajnoki címvédőhöz. A jobbkezes szélsőt először az FTC kereste meg, már az aláírás előtti utolsó fázisban voltak a tárgyalások, amikor jött a TEVA-VasasPlaket ajánlata. „A szakmai fejlődésemet szem előtt tartva nem sokáig gondolkodtam azon, hogy igent mondjak a piros-kékek ajánlatára” - nyilatkozta a Vasas honlapján a 27 éves pólós, aki a válogatottságról sem mondott még le.

A Pro Recco került Európa trónjára

Forrás: vlv.hu  2007.06.24. 08:36
Hatalmas, döntőhöz méltó küzdelemben szerezte meg az Euroliga-győzelmet a Pro Recco, amely 2003 után lett ismét Európa legjobbja. A győzelem több szempontból is értékes. Egyrészt a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért vett revansot az olasz csapat, másrészt a siker részese két magyar játékos, a válogatott oszlopos tagjai: Madaras Norbert góljával szerzett először vezetést a Recco, Kásás Tamás pedig háromszor is eredményes volt. Videonyilatkozatok, képek és videó az ünneplésről, a helyszínről.

Pro Recco - Jug Dubrovnik

Forrás: vlv.hu  2007.06.23. 22:26
Hatalmas, döntőhöz méltó küzdelemben szerezte meg a győzelmet a Pro Recco, amely 2003 után ismét megnyerte az Euroligát. A győzelem több szempontból is értékes. Egyrészt a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért vett revansot az olasz csapat, Másrészt a győzelem részese két magyar kiválóság, a válogatott oszlopos tagjai, Madaras Norbert és Kásás Tamás is,akik ketten összesen négy góllal hálálták meg a sikeredző, Porzio bizalmát. Hamarosan helyszíni nyilatkozatok.

Pro Recco - Jug Dubrovnik 9:8

Dumi  2007.06.23. 21:34
Az Euro Liga Final Fur döntőjét a Pro Recco nyerte 9:8 arányban!!!! Kásás Tamás és Madaras Norbet Euroliga-győztes a Pro Recco csapatával!!!

TV közvetités!

Dumi7  2007.06.23. 15:59
2007. június 23. - 18:45 Bronz mérkzés Prtizan Belgrad - Olympiakos Pireus 20:30 Döntő Pro Recco - Jug Dubrovnik

Két testvér, két egyéniség

NS  2007.06.23. 11:10
Testvérek. Őstehetségek. Két különleges pólósegyéniség. Varga Dániel és Dénes a Vasasban és a válogatottban egyaránt egymás mellett játszik, de minden pillanatban képesek meglepni egymást, a társakat és természetesen az ellenfelet.

Unicum-napok: jegyárak és egyéb tudnivalók

vlv.hu  2007.06.23. 09:36
Máris óriási az érdeklődés a budapesti Unicum-napok programja, a jegyvásárlás lehetősége iránt. A Magyar Vízilabda Szövetségtől kapott információ szerint a jegyelővétel június 25-én kezdődik a Hajósban és a Komjádiban. A bérletek ára 11 ezer forint, a napijegy az Unicum-gálára 1.000, a Világliga-meccsekre 2.900 forint lesz. A belépés július 6-án ingyenes.

Pro Recco-Dubrovnik a Final Four döntőjében

Dumi  2007.06.22. 23:08
Önmaga számára tette izgalmassá az Olympiakosz elleni elődöntőt Kásás Tamás és Madaras Norbert csapata, az olasz Pro Recco a Final Four elődöntőjében. Álmos játék után a Recco rövid időre megrázta magát, ami háromgólos előnyt eredményezett a félidőre. A pihenő után az olasz csapat elkényelmesedett, így a találkozó végére az Olympiakosz felzárkózott, többször is egyenlített, de végül Felugo gólja döntőt ért. Szombaton visszavághat a Recco a horvátoknak a tavalyi FF-döntőben elszenvedett vereségért. Kásás Tamás és Madaras Norbert helyszíni videonyilatkozata:

Olympiakosz Pireusz-Pro Recco 9:10

vlv.hu  2007.06.22. 21:27
Önmaga számára tette izgalmassá az Olympiakosz elleni elődöntőt Kásás Tamás és Madaras Norbert csapata, az olasz Pro Recco a Final Four elődöntőjében. Álmos játék után a Recco rövid időre megrázta magát, ami háromgólos előnyt eredményezett a félidőre. A pihenő után az olasz csapat elkényelmesedett, így a találkozó végére az Olympiakosz felzárkózott, többször is egyenlített, de végül Felugo gólja döntőt ért, így a tavalyi évhez hasonlóan ismét döntőt játszik a Final Four-ban a Pro Recco. Kásás Tamás és Madaras Norbert helyszíni videonyilatkozata:

Final Four TV-közvetítések:

Dumi  2007.06.22. 15:40
EUROLIGA FINAL FOUR - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A SPORT1-EN!!! 2007. június 22. - 18:15 Olympiakosz Pireusz - Pro Recco 20:00 Partizan Beograd - Jug Dubrovnik 2007. június 23. - 18:45 Bronz mérkzés 20:30 Döntő

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Névap

 
A pontos idő:
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Szerinted ki volt a legjobban játszó játékos a magyar bajnokság döntőjében

Varga Dénes
Varga Dániel
A Varga-testvérek együtt.
Kiss Gergely
Benedek Tibor
Molnár Tamás
Nagy Viktor
Steinmetz Ádám
Steinmetz Barnabás
Szívós Márton
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
G-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros