VARGA DÉNES ÉS VARGA DÁNIEL
VARGA DÉNES ÉS VARGA DÁNIEL
Friss hírek

 Varga Dániel és Varga Dénes a kormányszóvivői tájékoztatón
Újra jószolgálati feladatot vállalt Varga Dániel és Varga Dénes, a válogatott és a Vasas olimpiai bajnok játékosa. Ezúttal a "Szűréssel az életért" program népszerűsítőiként vettek részt a kormányszóvivői tájékoztatón. Átadtak az egészségügyi miniszternek és a kormányszóvivőnek egy-egy labdát, amelyet a Vasas játékosai írtak alá, s amely ajándékként kerül majd egy-egy, a szűrőprogramon részt vevő szerencséshez..
 

- | | -

Benedek Tibor: "Óriási reformra volna szükség a sportágban!" 
A magyar vízilabdázás kiemelkedő alakját abból az apropóból kérdeztük, hogy a Pro Recco szombati Euroliga-meccsén négy góllal járult hozzá a Dubrovnik legyőzéséhez, csapata csoportelsőségéhez. Aztán a beszélgetés túlterjedt az aktualitás keretein, Tibor elmondta véleményét az új Interligáról, a sportágat jellemző válságtünetekről, a vízilabda felemelkedéséhez szerinte szükséges teendőkről.

- | | -

Kupadöntőben a Szeged!
Fegyelmezett, összeszedett, okos játékkal háromgólos győzelmet aratott a Szeged a LEN Kupa elődöntőjében, ezzel kiverte a két évvel ezelőtti győztest és döntőt játszik a görög Panioniosszal! A Vasas tét nélküli meccsen nagy nehezen győzte le otthon az Egert. Az Euroligában a "magyar vonatkozású" küldöldi csapatok közül a Pro Recco csoportelső lett, miután Benedek vezérletével egy góllal legyőzte a Jug Dubrovnikot. A Budva kiesett, Gór Nagy Miklós hiába lőtt egy gólt a Mladost ellen, a döntetlen a Zágráb továbbjutását jelentette. Simán ért be a negyeddöntőt jelentő második helyre a Kotor.

- | | -

Varga Dániel - ingben, nyakkendőben
Varga Dániel dolgozik. És most nem az évi 2190 kilométer úszásra, 18320 kapura lövésre, 916 edzésre gondolunk, bár az sem csak szórakozás, hanem komoly munka is. Dani a főiskolai tanulmányokhoz szükséges gyakorlatot "valódi" munkahelyeken szerzi meg. Tapasztalatairól érdeklődtünk.

 - | | -

 
Menü
 
Magyar vízilabda
 
Külföldi bajnokságok
 
Nemzetközi válogatott versenyek
 
Érdekességek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Milyen az oldal?
Milyen az oldal?

Nagyon jó!
Van még mit javítani!
Nem tetszik!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Látogatók száma
Indulás: 2007-06-21
 
időjárás
Magyarország időjárása
A részletekért klikk a képre.
 
Video
 
Hírek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Megkezdődött a budapesti Világliga-torna - MAGYARORSZÁG - ROMÁNIA 16-10

Dumi, forrás: vlv.hu  2007.07.05. 10:16
Elrontotta az időjárás a Világ-liga nyitónapját! A zuhogó eső elriasztotta a szurkolókat. Az első mérkőzésen a spanyolok - a papírformának megfelelően - biztos, 6:3 arányú győzelmet arattak az orosz válogatott felett. Az eső még jobban rákezdett, amikor a magyar és a román csapat megkezdte a bemelegítést. A hagyományos bemutatáskor a csapatok nem a parton álltak, hanem a vízben dobáltak.

Szeptember végén rajtol a bajnokság

  2007.07.01. 15:08
Szeptember végén rajtol a férfi vízilabda-bajnokság. A Magyar Vízilabda-szövetség pénteki ülésén határozott arról, hogy az ob I-es küzdelmek szeptember 23-án kezdődjenek, így a többek között a Világligán is szereplő válogatott játékosok is kipihenhetik magukat a „kezdő sípszóig”. A Magyar Kupa mérkőzéseit is később rendezik, a sorozat elődöntőire és a fináléra december 29-én és 30-án kerül sor. A bajnokságnak a Vasas, míg a Magyar Kupának a Domino-BHSE vág neki címvédőként.

Varga Dániel: „Lélektanilag fontos ez az év”

forrás: vlv.hu  2007.06.27. 10:40
A Vasas-hívek megnyugodtak, a csapat egyik legnagyobb sztárja továbbra is a Komjádi uszodában lesz tartósan megtekinthető, nem kell a játéka iránt érdeklődőnek Olaszország északi részébe zarándokolnia. A válogatott edzése után kérdeztük Varga Dánielt, hogy a Brescia ajánlatának visszautasításakor figyelembe vette-e a válogatottsághoz fűződő érdekeit?

Erősít a Szeged!

Dumi  2007.06.27. 10:37
Az élcsapatok közül a Domino kerete után talán a sZegedé is véglegessé vált. A bajnokságban negyedik, a következő évben magasabbra végyó együttesnél a távozók vannak többen, ám az érkezők erősebbek.

Vízcseppek a Scarioni uszodából

forrás: www.vlv.hu  2007.06.27. 09:34
Túlzás lenne azt állítani, hogy Milánó a vízilabda Final Four lázában égett az elmúlt hét végén. Akár Belgrád, akár Dubrovnik, akár Athén kikötői városrésze óriási felhajtást csinált volna a „nemzeti ügyből”, a kontinens legjobb vízilabda-csapatainak tornájából. A milánói Franco Scarioni uszoda azonban még az olasz bajnok Pro Reccónak sem volt igazán hazai pálya, hiszen a csapat egyetlen játékosa sem játszott még semmilyen mérkőzést se ebben az uszodában!

Újra együtt a válogatott - elkezdődött a felkészülés

forrás: vlv.hu  2007.06.26. 14:03
Orvosi javaslatra, illetve kérésre két játékos, Steinmetz Ádám és Kásás Tamás nem vesz részt a Világliga-programban - jelentette be Kemény Dénes szövetségi kapitány hétfő délelőtt, amikor a magyar válogatott megkezdte a felkészülést a Világliga-tornára a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában.

Felkerültek a videok is az oldalra!!!!

  2007.06.26. 09:16
Felkerültek a videok is az oldalra!!!!

Kásás Tamás ebben a szezonban nem játszik a nemzeti csapatban

nso.hu  2007.06.25. 16:16
Egész nyáron nem számíthat Kásás Tamásra a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kemény Dénes. A Pro Reccóval Euroligát nyert klasszis orvosi tanácsra nem szerepel a válogatottban. Eldőlt az is, hogy Benedek Tibor visszatér a Pro Reccóba.

Vízilabda: Katonás hazatér, a Vasasnál folytatja!

Dumi  2007.06.24. 18:50
Régi-új játékossal erősödik a friss magyar bajnok TEVA-VasasPlaket: az Olaszországból hazatérő Katonás Gergely (képünkön) elfogadta az angyalföldiek ajánlatát. A több poszton is bevethető pólós szerződtetéséről a vasassc.hu számolt be.

Hétfőn elkezdődik a munka

Dumi  2007.06.24. 17:23
Hétfőn kezdi meg felkészülését férfi vízilabda-válogatottunk a nyári tornákra. Kemény Dénes vb-ezüstérmes együttese először június 28-án Cegléden játszik barátságos mérkőzést Németországgal, majd július 3. és 8. között a Margitszigeten lesz látható az Unicum-kupával egybekötött Világliga mérkőzéseken.

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Névap

 
A pontos idő:
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Szerinted ki volt a legjobban játszó játékos a magyar bajnokság döntőjében

Varga Dénes
Varga Dániel
A Varga-testvérek együtt.
Kiss Gergely
Benedek Tibor
Molnár Tamás
Nagy Viktor
Steinmetz Ádám
Steinmetz Barnabás
Szívós Márton
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
G-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre