Varga Dániel és Varga Dénes a kormányszóvivői tájékoztatón Újra jószolgálati feladatot vállalt Varga Dániel és Varga Dénes, a válogatott és a Vasas olimpiai bajnok játékosa. Ezúttal a "Szűréssel az életért" program népszerűsítőiként vettek részt a kormányszóvivői tájékoztatón. Átadtak az egészségügyi miniszternek és a kormányszóvivőnek egy-egy labdát, amelyet a Vasas játékosai írtak alá, s amely ajándékként kerül majd egy-egy, a szűrőprogramon részt vevő szerencséshez..
- | | -
Benedek Tibor: "Óriási reformra volna szükség a sportágban!" A magyar vízilabdázás kiemelkedő alakját abból az apropóból kérdeztük, hogy a Pro Recco szombati Euroliga-meccsén négy góllal járult hozzá a Dubrovnik legyőzéséhez, csapata csoportelsőségéhez. Aztán a beszélgetés túlterjedt az aktualitás keretein, Tibor elmondta véleményét az új Interligáról, a sportágat jellemző válságtünetekről, a vízilabda felemelkedéséhez szerinte szükséges teendőkről.
Kupadöntőben a Szeged! Fegyelmezett, összeszedett, okos játékkal háromgólos győzelmet aratott a Szeged a LEN Kupa elődöntőjében, ezzel kiverte a két évvel ezelőtti győztest és döntőt játszik a görög Panioniosszal! A Vasas tét nélküli meccsen nagy nehezen győzte le otthon az Egert. Az Euroligában a "magyar vonatkozású" küldöldi csapatok közül a Pro Recco csoportelső lett, miután Benedek vezérletével egy góllal legyőzte a Jug Dubrovnikot. A Budva kiesett, Gór Nagy Miklós hiába lőtt egy gólt a Mladost ellen, a döntetlen a Zágráb továbbjutását jelentette. Simán ért be a negyeddöntőt jelentő második helyre a Kotor.
Varga Dániel - ingben, nyakkendőben Varga Dániel dolgozik. És most nem az évi 2190 kilométer úszásra, 18320 kapura lövésre, 916 edzésre gondolunk, bár az sem csak szórakozás, hanem komoly munka is. Dani a főiskolai tanulmányokhoz szükséges gyakorlatot "valódi" munkahelyeken szerzi meg. Tapasztalatairól érdeklődtünk.
Vindisch Ferenc több szempontot is mérlegelt mielőtt elfogadta a...
Vindisch Ferenc több szempontot is mérlegelt mielőtt elfogadta a Domino-BHSE ajánlatát. „A Ferencváros túl későn tett elém szerződést, addigra én már eldöntöttem, hogy váltok. Egerbe is hívtak, de mindenképpen Budapesten szerettem volna maradni, ezért örültem a Domino megkeresésének. Stabil hátterű csapatról van szó, melynek az elmúlt esztendeje nem úgy sikerült, ahogy azt szerették volna. Remélem, hogy tudunk lendíteni a csapat játékán” – mondta kérdésünkre Vindisch. A 15 válogatottsággal büszkélkedő átlövő a magyar mezőny talán leggyorsabb úszója, így kérdés, hogy továbbra is Szívós Márton úszik-e a labdáért. „Ez egy nagyon fárasztó feladat, úgyhogy nem bánom, ha nem nekem kell sprintelni a negyedek elején” – fogalmazott a beilleszkedés szempontjából dicséretesen a Vasas korábbi jobbkezese.